2021. május 26., szerda

Zsályavirág szörp

május 26, 2021 0
Zsályavirágból készítettem szörpöt. 
Készítettem már korábban különböző virágszörpöket, mint pl. bodzavirág szörp, akácvirág szörp, levendulavirág szörp. Ezek közül nekem magasan a zsályavirág szörp íze ízlik a legjobban.



Nagyon egyedi, különleges, ízletes.

A recept:

1 liter vízet felteszek főni 3/4 kiló cukorral.
Mikor feloldódott a cukor, akkor beleteszek 1 csokornyi virágot, 1 citromot belekarikázok, és hagyom állni 3-4 óra hosszat. Kiveszem a növényeket a szirupból, és forralok egyet rajta, majd üvegbe töltöm. Ez most egy kisérleti adag volt, úgyhogy nem dunsztoltam ki, mert azonnal fogyasztjuk. Miután kihűlt, én tettem még bele egy kis aszkorbinsavat, mert hiányzott még belőle egy kis savasság.


Szívből ajánlom, próbáljátok ki.
A zsálya borzasztó egészséges, és nagyon finom. (és gyönyörű színe van a virágjából készült szörpnek)

2021. május 1., szombat

Rózsa illóolaj

május 01, 2021 0
A Rózsa illóolaja az Isteni szerete misztériumába vezet be minket, amire nagy szükségünk van szorongás, érzelmi traumák esetén. 



Rózsa története

Bizonyítékok alátámasszák, hogy a kínaiak körülbelül 4700 évvel ezelőtt már termesztettek rózsákat.

• A rózsát a szépség szimbólumának tekintették Indiában.

• A görögök és rómaiak a virágot az isteneknek rendelték, a perzsák verseikben és képeikben a csalogánnyal társították.

A csalogányt állítólag annyira magával ragadta a fehér rózsa szépsége, hogy lerepült a virághoz, és a tövisekkel megsebesítette a mellkasát. A vércseppek a földre hullottak, és új rózsák nőttek ki belőlük. Ezek lettek a mai Irán vérvörös rózsái.


A rózsa az egyik legértékesebb, és legmagasabb rezgésű olaj - 320 MHz.
Hogy tudjuk ezt a számot mihez viszonyítan tudnunk kell, hogy egy egészséges ember rezgésszintje általában 62-78 MHz, a betegség általában 58 MHz alatt jelentkezik.



A legkiválóbb illóolaj a damaszkuszi rózsa szirmaiból készül vízgőz desztillációs eljárással. 1 kg rózsaolajhoz 5 tonna rózsasziromra van szükség. Ez a csodálatos olaj több mint 400 féle kémiai összetevőt tartalmaz.
Nagy termőterületek Bulgáriában, Törökországban és Franciaország déli részén találhatók. A frissen kinyílt virágokat a mai napig kézzel szedik Bulgáriában a reggeli órákban, mert a napsugárzás hatására az illóolaj aránya akár 70%-kal is csökkenhet.


A rózsa illóolaja is, mint minden illóolaj három szinten hat. Hatással van a testre, a lélekre, és a szellemre.



Testre Népszerű természetes gyógyszer a görcsök enyhítésére, jó hatással van az emésztésre,  a sebgyógyulásra, valamint antiszeptikus, gyulladáscsökkentő hatással rendelkezik. Afrodiziákum.

Lélekre: Feltétel nélkül szeretve vagy! Az Isteni szeretet olaja. 

Szellemre: Oldja a feszültséget, hangulatjavító, nyugtató, antidepresszáns

(Ellenjavallat: várandósság első harmadában nem alkalmazható. Epilepsziás betegeknél nagy körültekintéssel alkalmazzuk.)


Ha van rá lehetőségünk, vegyük körbe magunkat minnél több rózsával. :)


2020. december 13., vasárnap

Kurkuma

december 13, 2020 0



Kurkuma

A kurkuma a gyömbérfélék családjába tartozó, aromás növény, amelyet Kínában, Indiában és Srí Lankán már évszázadok óta használnak. A kurkuma esszenciális olaj meleg, fűszeres aromájával kirobbanó ízélményt kölcsönözhet kedvenc sós-fűszeres ételeinek. Jótékony tulajdonságaival és a bőrhibák megjelenésének csökkentése útján hozzájárul a makulátlan, egészséges bőr megőrzéséhez. Ugyanakkor érzelmileg felemelő, hangulatjavító hatást is képes kifejteni. 
A hinduk számos jótékony hatásáért tisztelik a növényt, kozmetikumként, a testet fiatalító, megtisztító szerként is kedvelik: a nők kurkumás vizet használnak arcmosásra, ami színezi a bőrüket, és remekül használható a pórusok tisztítására. 
Az indiai gyógyászatban elsősorban emésztésre ható és vértisztító, fiatalító szer, de mondhatni univerzális gyógyszer; adják láz, fertőzések, ízületi panaszok és májbetegségek ellen, zsíros ételek utáni teltségérzetre, gyomorégésre, felfúvódásra, bélgörcsökre, méregtelenítésre. A kurkumagyökér pépesítésével készült italt alkalmazták skorpió- és pókcsípésre, kígyómarásra. Légzési nehézségeknél kurkuma-főzettel inhaláltak, mézben vagy tisztított vajban, ghíben feloldva köptető és köhögéscsillapító hatású. Az indiai ajurvéda orvoslás számára 6000 éve nem titok, hogy a kurkuma számos betegséget megelőz és gyógyít, és ennek nyomait írásos emlékek is őrzik.
A kurkuma szabályozza a faggyúmirigyek működését, fokozza a vérkeringést, támogatja a kollagén-termelődést, külsőleg és belsőleg egyaránt bőrfiatalító.
A kurkuma az egészséges koleszterinszintet, és vércukorszintet segíti. Segíti az idegrendszer működését, gyulladási reakciókat, máj működését, emésztés működését, az egészséges glükóz és lipid anyagcserét, elősegíti az egészséges immunfunkciókat. Továbbá használhatjuk még súlyfenntartásra, pozitív gondolkodást növelésére, hangulatjavításra, stressz csökkentésre, valamint a kurkuma növelheti a sejtes antioxidáns enzimeket.

Buddhafa

december 13, 2020 0

 


BUDDHA WOOD - BUDDHAFA

CSAK A KESZLETEREJÉIG!
A Buddha Wood illóolaja aromája finom és hihetetlenül kiegyensúlyozott:
erdei, mohás és könnyű, füstös jegyek jellemzik.
Az illóolaj mély réz-barna színű.
Az illat meglehetősen intenzív,ezért gyakran használják a csúcsminőségű parfümökben.
-gyulladásgátló, sebfertőtlenítő
-antibakteriális
-fájdalomcsillapító
-szorongásgátló, nyugtató
-meditációs olaj
-férfi parfümként használható
Buddha fa története:
A Buddhafa illóolaja az ausztrál bokor őshonos Eremophila mitchellii fából származik . A „ Eremophila” származik a görög szó „ eremos ”, azaz sivatagban. Ez a fa inkább cserje, mint egy valódi fa, és minden bizonnyal szereti a sivatagi klímát, „ausztrál sivatagi rózsafának” is nevezik. Akár 10 méter magasra nőhet. A Buddhafa illóolaja gőzzel desztillált. A kapott olaj mély borostyánszínű, gazdag, masszív, gyantás, fás és kissé füstös aromájú. Maga az olaj nagyon sűrű, ezért szükség lehet némi türelemre, ha megpróbáljuk kiszabadítani azt egy cseppentőből.
A történelem során az ausztrál őslakosok ezt a növényt antibakteriális tulajdonságaik miatt használtak, és kisebb sebek kezelésére. Az ágakat gyakran égették az általános jólét elérése érdekében, és a fát felhasználták faragványok készítésére. 1925 körül egy ausztrál vegyész először hívta fel a figyelmet a Buddhafa illóolaj egyedi tulajdonságaira.
A Buddhafa illóolaja gyulladásgátló, antimikrobiális, antibakteriális, fájdalomcsillapító, szorongásgátló és nyugtató hatású.
Ennek az illóolajnak a fő alkotóelemei az eremofilon, a 2-hidroxieremofilon és a 2-hidroxi-2-dihidroeremofilon.
A legérdekesebb tény, hogy ezek egyikét sem találták meg a természetben.
Mindezek ketonok, vagyis fájdalomcsillapító, gyulladásgátló és fájó izmok és ízületek enyhítésére szolgálnak.
Az eremofilonról ismert, hogy hatékony rovarriasztó, taszító kullancsok, szúnyogok, bolhák ellen.
Akár új természetes dezodort keresel, akár egyszerűen jobb éjszakai alvást , a Buddhafa illóolaj lehet a megoldás.
Ezenkívül népszerű meditációs olaj, mivel képes megnyugtatni az elmét és kitisztítani a negatívumokat.
A Buddhafa illóolaj diffundálása otthonodban segíthet megszabadulni a nem kívánt szagoktól, és helyettesítheti őket egy kellemes, fás illattal.

Aromás fürdő

december 13, 2020 0


Az Advent az egyik legmefelelőbb időszak a befelé figyelésre, a magunkkal való találkozásra, az elcsendesedére, a megpihenésre, a lassulásra. Ehhez kiváló feltételeket tud nyújtani egy
🛁
Aromás fürdő.
❓
Tudtad?

A fürdővízben feloldott illóolajok pillanatok alatt felszívódnak, és 2-15 perc alatt már a véráramba kerülnek. Ezután pedig 3-4 órán keresztül „dolgozik” a szervezetben, mire kiürül.
Mivel fürdőzés során az egész test elmerül a vízben, ezért az illóolajos fürdő az egyik leghatékonyabb aromaterápiás módszer. A bőr tetőtől talpig „szívja” magába az értékes olajokat, amik a probléma helyén hatnak.
A fizikai szintű gyógyulás mellett segítenek ellazulni és pihenni.
Az illatok, még ha csak rövid időre is, leveszik a terhet a vállaidról, és mérhetetlen erővel töltenek fel. Mikor kiszállsz a vízből, mintha újjászületnél.
❗️
Az illatos fürdő készítésekor az illóolajat mindig fel kell oldani valamilyen emulgáló anyagban. Ilyen pl. a só, a tejszín, a méz.
Hogy miért?
Az illóolaj és a víz nem keveredik egymással, így az olaj a víz felszínén maradna, ami irritációt okozhat. Ezen kívül nem tud megfelelőképp felszívódni, és nem tudja teljesek kifejteni jótékony hatását.
🛀
Hogyan készítsd el a fürdőt?
Vegyél 1 evőkanál hordozó anyagot, pl jó ötlet erra a célra a kis kapszulás kávétejszín, adj hozzá a kiválasztott illóolajokból összesen 5-8 csepp olajat, majd keverd össze őket. Miután tele engedted a kádat vízzel, akkor add az illóolajos keverék a vízhez, és kész is vagy.
❗️Fontos
Illóolajat mindig fel kell oldanod.
A víz kellemesen legyen meleg, ne túl forró, és ne is hideg.
Hetente max 2 alkalommal vegyél hosszabb fürdőt, mert kiszárítja a bőrt.
Ne teli hassal vedd a fürdőt.
Kisgyermekeknél maximum 5 csepp illóolajat használj, és ne hagyd őket felügyelet nélkül.
Láz, súlyos fertőzés, keringési és szívproblémák esetén megterhelő lehet a fürdő, ezért orvossal mindenképp egyeztetni szükséges.
❗️
Nagyon fontos, hogy csak 100% tisztaságú, terápiás illóolajakat használj

Ha nincse ötleted, íme néhány olaj, amit ebben az időszakban érdemes használni:
💜
Levendula - segít beleállni a belső erődbe
🧡
Tömjén - a legmagasabb rendű igazság olaja
💛
Citrom - a boldogság megtapasztalása a jelenlét által
💚
Bazsalikom - a megújjulás olaja
❤️
Rózsa - az Isteni szeretet olaja
Szánj magadra időt, mert "üres korsóból nem lehet önteni".
Szép Adventi vasárnapot kívánok szeretettel!



2019. december 8., vasárnap

Sheahab készítése lépésről-lépésre

december 08, 2019 0
Ezt a leírást a katbo.hu kézműves oldalamról hoztam át:

Ebben a bejegyzésben a saját sheahab recpetemet osztom meg veletek.
A sheahab természetesen sheavajból készül, amit még kiegészítünk egyéb növényi olajjal, vajjal.

sheavaj egy közepesen kemény, sárgásfehér színű növényi zsiradék, amely egy Közép-Afrikában élő fa terméséből készül. A karité fa (Vitellaria paradoxa) 20 éves korában hozza első, nagy, szilvára emlékeztető, csonthéjas terméseit és akár 200 éven keresztül is terem.A növény gyümölcse a sheadió, akár 60-70%-os zsírtartalommal rendelkezik. Az érett gyümölcsök belsejét összetörik, vagy apróra darálják és vízzel keverve tűz felett óvatosan melegítik. A dió-őrleményből kiolvadó zsiradék a víz felszínén összegyűlik. Az eredmény egy közepes keménységű, törtfehér színű, édeskés, kissé füstös illatú növényi zsiradék, a sheavaj. E tradícionális elkészítés rendkívüli előnye, hogy a sheavaj igen magas A, E és F vitamin tartalmát képes megőrizni, továbbá nem tartalmazza a kémiai kivonáshoz alkalmazott vegyszerek maradékait. Az elkészült sheavaj színe, illata és pontos összetétele attól is függ, hogy a sheadiót melyik évszakban és tájon szüretelték.

A sheavaj könnyen felszívódik a bőrbe, hosszantartó hidratáló hatást fejt ki, serkenti a bőr öngyógyító képességét. A sheavaj "titka", hogy összetétele nagyon hasonlít az emberi bőrt védő természetes emulzió összetételéhez, vitamintartalma pedig szinte tökéletes bőrápolóvá teszi.


Receptem: 
2 ek sheavaj
1 ek kókuszvaj
1 ek kakaóvaj
2 ek jojobaolaj
2 ek sárgabarackmagolaj

Fázisok:

1 üvegedénybe kimérjük az összetevőket. (nekem porszerű kakaóvajam van.)



2.  vízgőz fölött megolvasztjuk:



 3. majd mélyhűtőben kihűtjük. - ez az egyetlen pont, ami egy kicsit kényes, mert azt az állapotot kell elkapni, amikor már meg van dermedve a teteje, de beszakad, mert az alja még lágy.


4.  Kis habverővel elkezdjük habosítani. Pillanatok alatt elkezd fehéredni, és a térfogata is megnő. Én erre a célra egy kis "baba" habverőt használok, talán még egy ősrégi Ikeás gyerekjáték. 


5. Miután készen van az alapkrém, üvegtégelyekbe töltöm. és csak ekkor csöppentem bele az illóolajat, így többfélét is tudok készíteni, majd egy fa saslikpálcával elkeverem az illóolajat a krémben. (Ha Te is szeretnéd különböző illóolajokkal növelni a krémed hatásfokát, akkor ajánlom, hogy ne műanyag tégelybe rakd a krémet, mert az olaj kikezdi a műanyagot.

A fenti receptből 120 ml krém készült. (2 x 30ml, és 1 x 60ml)
Ezt az adagot én háromféle módon illatosítottam. A 30 ml-s kiszerelésbe 3 csepp, a 60 ml-s kiszerelésbe pedig 5 csepp olajat tettem.)

1 levendulás: A levendula az olajok királynője, és nevéhez híven csodát tesz a bőrrel. Bármely bőrtípus ideális szépítőszere, a problémás bőrűeknek pedig kifejezetten ajánlott, akár pelenkakiütésre hisz használhatod a kisbabádnál, vagy napégésre, illetve bármilyen égésre. Amellett, hogy a levendula illóolaj csodákat tesz a bőrrel, még az idegeket is segít kisimítani.

2. grapefruitos: A száraz, problémás bőrűeknek kifejezetten ajánlott ez az illóolaj. A citrusfélék fényérzékenységet okozhatnak, úgyhogy napozás előtt semmi esetre se használj citrusos krémet, bármennyire is jó a celulitisz  ellen, de most téli időszak van, és én csak 1 cseppet tettem a levendula mellé, mert úgy éreztem, hogy kívánkozik bele. 

3. cédrusfa: fás, férfiasabb illatú illóolaj, ami szintén nagyon jó a problémás, illetve az igénybevett bőrre. 

Amennyiben Te is szeretnéd a krémeidet illóolajokkal feltúrbózni, legyél körültekintő, és csak terápiás minőségű olajat használj, mert a bőrön, illetve a szaglásodon keresztül védőgát nélkül jut a testedbe, és egy szintetikus olaj bajokat tud okozni. Sajnos az, hogy azt írják rá 100%-os természetes, semmit nem jelent, mert nálunk nincsen erre szabályozás, kozmetikai termékként vannak forgalomban az illóolajok.
Amiről tutira gyanús egy olaj, ha egységáron adják. Míg a levendulánál 100 kg virágból 1,5 óra lepárlás alatt lesz 1 kg illóolaj, addig pl. a rózsából 2500 kg! szirom 2,5 órás lepárlásából lesz 1 kg olaj, vagy pl. ott van a mirha, aminek 120 óra lepárlási ideje, tehát nagyon nem lehet őket egy áron adni. 
Órákat tudnék még beszélni arról, hogy mi a különbség a terápiás hatású illóolajak és az illataromák között, de ha egy illattól émelyegsz, megfájdul a fejed, akkor az bizony laboratóriumban készült és nem az anyatermészetben. 


Tömjén olajról egy molekuláris biológus tollából

december 08, 2019 0




Pap Júlia molekuláris biológus írása a tömjén olajról:
"Sziasztok!
Molekuláris biológus, természetes gyógymódok tanácsadó és két csodálatos, eleven fiú anyukája vagyok. Két éve ismertem meg a doTerra esszenciákat, melyek rendszeres használatával, bátran állíthatom, hogy forradalmi változások következtek be a családomban és a környezetemben. 😊
Biológusként, kutatóként izgatott az esszenciák hatékonyságának titka, ezért utánanéztem.
Következtetés: A doTerra CPTG (Igazolt Tiszta Terápiás Minőség) minőségű esszenciáiban megtaláltam végre a természet erejét, ajándékait, a legmodernebb kutatási technológiával, és orvosi szakértelemmel ötvöző végterméket, melyet régóta keresek.
Az alábbiakban olyan tanulmányokat szeretnék megosztani veletek, a teljesség igénye nélkül, amelyek a tömjénnek (Frankincense) a különböző ráktípusok vonatkozásában kifejtett nagyszerű hatását igazolják. Ezek a kutatások függetlenek a cégtől, különböző egyetemeken és intézetekben zajlottak.
A tömjént, ami a Boswellia fákból származó aromás gyanta, már évszázadok óta füstölőkként és parfümök alapanyagaként használták, és az írások szerint ezt vitték ajándékba a bölcsek Jézus születésekor. Talán nem véletlenül. 😉
1.Ez a 2009-es tanulmány indította el a tömjénolaj tudományos karrierjét a rákkutatás területén. A kutatók megállapították, hogy a tömjénolaj képes különbséget tenni az egészséges és a rákos húgyhólyag sejtek között. Valamint gátolja a rákos sejtek túlélését és apoptózist (irányított sejthalál) idéz elő bennük.
2. A 2012-es tanulmány szerint a tömjén illóolaj a sejten belül az apoptózis -, és sejttúlélési jelátviteli útvonalakat szabályozva, a hasnyálmirigyrákos sejtek jelentős mértékű pusztulását idézi elő sejtkultúrákban és állatmodellben egyaránt.
3. Egy másik 2012-es tanulmány megállapította, hogy a tömjénkivonat gátolja a proliferációt (sejtosztódás), az angiogenezist (a tumor érhálózatának kialakulása) és a migrációt (a tumorsejtek szórádása), valamint csökkentheti az áttétképződést vastagbélrák esetében.
4. Egy 2016-os vizsgálat szerint a tömjén egyik aktív hatóanyaga a humán méhnyakrák sejtek apoptózisát idézi elő, a rákos folyamatokat segítő jelátviteli útvonalak gátlása által.
5. Ebben a 2017-es cikkben leírják, hogy a tömjén kivonata a kemo-rezisztens prosztatarák sejtek apoptózisát váltotta ki sejtkultúrában és állatmodellben egyaránt.
6. Egy 2018-as tanulmány szerint a tömjén és a mirha élettanilag biztonságos dózisa képes aktiválni a fehérvérsejtes immunválaszt. „Ez új betekintést nyújthat a rákterápiában rejlő ősi titokzatos receptre, valamint újszerű és alkalmazott terápiás stratégiát és kombinált immunterápia lehetőségét kínálja a hepatocelluláris karcinóma, valamint más gyulladáshoz köthető rákos megbetegedések esetében” - írják a tanulmány szerzői.
7. Az emlő tumor talán az egyik leginkább tanulmányozott terület a tömjénolaj hatásait tekintve, ezért sok tanulmány látott napvilágot. Kiemelném a következőket. Ez a 2017-es tanulmány szerint a tömjénolaj a programozott sejthalált kiváltó hatása, a sejteket felépítő fehérjék aktív szerkezetének gátlása által valósul meg, agressziv emlőtumorban.
8. Egy másik 2018-as vizsgálat szerint, a tömjén illóolaj a sejt osztódást szabályozó útvonal által gátolja a mellrák sejtek burjánzását, sejtkultúrában illetve állatmodellben.
Egy 2016-os felmérés eredménye, hogy a tömjénolaj hozzájárult a fibroadenoma (jóindulatú csomó a mellben) méretének csökkenéséhez, fiatal hölgyek esetében.
2017-ben a Dél Karolina-i Orvosi Egyetemen elindítottak egy tanulmányt, melyben a tömjént belsőleg alkalmazva tanulmányozzák a sejtosztódásra, apoptózisra és angiogenezisre (érképződés) kifejtett hatását, emlőrákos és vastagbélrákos páciensek esetében. Eredmény 2020-ra várható.
A fenti tanulmányokra a következő, szakemberek által ellenőrzött információt tartalmazó, weboldalakon kereshettek rá:
Összefoglalásként elmondható hogy, a tömjén hatására a rákos sejtek öngyilkosságot hajtanak végre az egészséges sejtek károsítása nélkül. A tömjén ezen hatását, a sejten belüli folyamatok több ponton történő szabályozásával éri el, és élő rendszerben (állatmodellben) is kifejti.
Ráadásul a tömjén olaj serkenti a fehérvérsejtek gyors termelődését, ezzel fokozva az immunválaszt, amely a szervezet rákkal szembeni önvédelmi képességét növeli.
A természetes sejtosztódási és sejtmegújulási folyamatok következtében, folyamatosan létrejönnek hibás, elhasználódott sejtek, melyek az egészséges szervezetben elpusztulnak és eltávolításra kerülnek. A tömjénolaj ezt a folyamatot segíti.
Használjuk tehát a tömjénolaj áldásos hatásait. 😊"